Üdvözöljük a Budapesti Református Cigány Szakkollégium – RefoRom Honlapján.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében működő intézményünk egy olyan kollégiumi közösség, amely fővárosi felsőoktatási intézményekben tanuló elsősorban roma és vagy hátrányos helyzetű hallgatókat támogat. A jó lakhatási feltételek biztosítása mellett fontosnak tartjuk, hogy a tanulmányi előmenetelt támogató lehetőségek rendszerét is fel tudjuk kínálni. A szakmai segítség mellett kiemelt szempont a személyiség és a szakkollégiumi közösség gazdagítása, fejlesztése.

A szakkollégium szabadidős és tanulmányi életet segítő közösségi tereiben (társalgó, tanulószoba, fittness, inkubátorház, alkotóműhely) és az intézmény falain túl is rendszeres szakmai, kulturális, művészeti, közéleti és önkéntes alkalmakat biztosítunk hallgatóinknak. Ennek célja, hogy keresztyén holisztikus szemléletünknek megfelelően a jövő értelmiségének szellemi, lelki, testi fejlődéséhez egyaránt izgalmas, stimuláló közeget teremtsünk, ahol az egyéni és közösségi értékeik is megerősödhetnek, kibontakozhatnak.

A RefoRom vezetőjeként, keresztyénként és művészként az a reményem, hogy működésünk a társadalomra is pozitív kisugárzással lehet azáltal, hogy nem csak szakmájukban, de emberségükben is kiváló ifjak alma mater intézményévé válik.

Káli-Horváth Kálmán
igazgató