Miért járnak nem cigányok roma szakkollégiumba?

By 2016-11-04sajtó

Megnyílt a közelmúltban a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom), ahová nem csak romák és nem csak reformátusok járnak. Próbáltuk ennek is kitalálni az okát, ezenkívül beszélgettünk az ott lakó diákokkal és oktatókkal a cigány–magyar együttélés több dimenziójáról és síkjáról is. – Tompos Ádám riportja a RefoRomról a Magyar Nemzet Online-on Székelyhidi Balázs fotóival. 

Festékszag érződik szinte mindenhol a Budapesti Református Cigány Szakkollégium panelházak között meghúzódó, kőbányai épületében. Szinte minden új még itt, vagy kicsomagolás előtt áll, ami nem csoda, az intézmény hivatalosan csak a minap kezdte meg működését. Eredetileg tizenöt diák előtt nyitotta volna meg a kapuit, de végül tizenkilencen kaptak itt helyet, mert ahogy Káli-Horváth Kálmán igazgató fogalmazott ottjártunkkor: nehezen tudtak nemet mondani. Így aztán a tervezettnél négy hallgatóval többnek adtak esélyt. Bár az intézmény nevében szerepel a református és a cigány szó, laknak itt olyan diákok is, akik nem romák, és olyanok is, akik más felekezet tagjai.

Bogdán Erika például baptista teológiát tanult, és azok után, hogy elmeséli: szabadidejében a vőlegényével Tatárszentgyörgyre jár ifjúsági klubot vezetni, valahogy sutának hat a kérdés, hogy miért is választotta ő a RefoRomot. Azért persze mégis megkérdezzük, miért, mire ő úgy felel: hogy segítsék a roma–magyar együttélést. Rövid mondat, mégis többször megáll, meggondolja a szavait. A Pest megyei településen szerzett tapasztalatairól kérdezzük inkább. Büszkén meséli, hogy vannak házak, ahol a rossz körülmények ellenére beengedik már őket a helyiek, ez pedig nagy szó. Feladatuknak pedig azt jelölték ki, hogy mutassanak egyfajta alternatívát az ottani gyerekeknek azzal szemben, hogy az utcán csatangolnak.

„Arra szeretnénk ráébreszteni őket, hogy nem kellenek milliárdok az egyetemre jutáshoz. Számtalan lehetőség van, csak keresni kell őket” – mondja Bogdán Erika, aki maga is az Arany János tehetséggondozó program segítségével jutott el a felsőoktatásba. Persze ez egyáltalán nem egyszerű, sőt a fiatal lány szavaiból az derül ki, hogy ez a fajta felzárkóztatás majdnem annyira bonyolult, mint kitörni a szegénysorról. Több példát is hoz erre: szó szerint visszahúzó lehet az a közeg, ahonnan szabadulni akar valaki, mert az iskolát sokkal könnyebb félbehagyni, mint napról napra tanulva elvégezni. Abban próbál példát mutatni a tatárszentgyörgyi fiataloknak, hogy ez igenis érdemes, a munka megtérül. Bogdán Erika nem beszél a levegőbe: ahogy befejezzük az interjút, már siet is a munkahelyére a szakkollégiumból.

Megyesi Mártával folytatjuk a beszélgetést, aki nem cigány származású, és az egyetemen japánt tanul. Ő azért választotta a RefoRomot, mert szeretné minél jobban megérteni a cigány kultúrát. Kicsit vonakodva, de használja a példa szót saját motivációja leírása kapcsán, hozzátéve: ilyen roma–magyar együttélés is lehetséges. Márta a Hajdú-Bihar megyei Nagykerekiből költözött Budapestre, és elmondása szerint „voltak problémák a faluban” az egymás mellett élés terén. Ott sokan el sem tudták képzelni, hogy vannak olyan cigányok is, akik nem mélyszegénységben élnek.

Semlyényi Dániel sem roma származású, őt elsősorban az intézmény református szellemisége vonzotta a fővárosba ugyancsak Hajdú-Bihar megyéből, és az, hogy a közigazgatás szakon írandó diplomamunkájához – amelynek a cigány kisebbségi önkormányzatok munkája lesz a témája – jó alapot nyújthatnak a jövőben itt megtanultak. Nyitottságát a romák iránt otthonról és az iskolából is hozta magával: egyrészt számos cigány osztálytársa volt, akik kapcsán hamar rájött, hogy nem szabad általánosítani, ezt az érzést pedig csak megerősítette benne pedagógusként dolgozó édesanyja is.

Az intézet igazgatója, Káli-Horváth Kálmán arról beszél lapunknak, noha szerinte már a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat indulásakor szükség lett volna két műhelyre, az a döntés született, hogy lassabb, biztosabb kezdet reményében inkább csak a Jezsuita Roma Szakkollégium nyíljon meg. Azzal a cigányság integrációjával kapcsolatban gyakran elhangzó vélekedéssel, miszerint a „huszonnegyedik órában vagyunk”, úgy fogalmaz: ebben a kérdésben szinte mindig a huszonnegyedik órában voltunk. Emlékezetet, hogy korábban egy mester és tizenkét tanítványa elég volt ahhoz, hogy ma egy világegyház intézetében üljünk és beszélgessünk.

„Most olyan időket élünk, amikor végre ráébredtek sokan, hogy a romák nemcsak kétkezi munkák elvégzésére alkalmasak, hanem szakmák elvégzésére és minél több diploma megszerzésére” – mondja. Ráadásul Káli-Horváth Kálmán úgy látja, ma már kiépült az a hálózat, amely egészen a csecsemőkortól az egyetemi tanulmányokig segíti ebben a cigányságot. Hozzáteszi: személyesen jóval könnyebb dolga lett volna neki is, ha már korábban meglett volna ez a rendszer.

A közéletben rendre felmerül, és sokan az igazgató által említett rendszer részeként képzelik el, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekeket bentlakásos iskolákba helyezzék. A példa sántít, hiszen a RefoRom diákjai nem szüleiktől elszakított gyerekek, hanem önszántukból érkező felnőttek, de Káli-Horváth Kálmán egy részben romáknak létrehozott bentlakásos intézetet vezet. Az igazgató szerint ezekkel a kiszakításokkal az a legnagyobb probléma, hogy végrehajtói, vagy kezdeményezői elfelejtik, hogy tulajdonképpen emberekről döntenek. Mert könnyen megeshet, hogy a jó szándék is rosszá válhat, ha a gyerek kiszakításként éli meg mindezt. Azonban ha sikerül ezt úgy kiterjeszteni, mintha csak egy nagyobb családba kerültek volna, akkor adhat pluszt ezt a megoldás. Ahogyan a szakkollégium is akkor teljesíti be Káli-Horváth szerint az egyik legfőbb küldetését, ha feloldják a diákoknak azt a frusztrációját, amely abból a görcsösségből eredhet, mikor magára marad valaki a „kiemelkedésben”, mikor már csak érzi, de nem hallja odahaza senkitől azt, hogy „magadnak tanulsz”.

Erről beszélt lapunknak – még ha más szavakkal is – Heltai János Imre is, aki a RefoRom szakmai programjáért felel. Szerinte sokaknak talán ez az intézet az egyetlen esélyük nemcsak a kiemelkedésre, hanem arra is, hogy értelmiségi kötődéseket alakítsanak ki. Úgy látja, ez óriási pluszt jelent a „szakmai anyag” elsajátítása és a tehetséggondozás mellett. Az anyag egyébként olyan, egy egyetemi szemináriumi hosszúságú kurzus, amelyet hétvégenként végeznek el a diákok. Most például Tiszavasváriban voltak, ahol azt kutatták, hogy miként befolyásolja a cigány gyerekek esélyeit az iskolában az a nyelv – legyen az akár a magyar, akár a cigány, akár a kettő keveréke –, amelyet beszélnek.

Fél év múlva már lesz eredménye a kutatásnak, talán a huszonnegyedik óra lejárta előtt.


Befogadás

Katona-Hegedüs Anna, a RefoRom lelkésze arról beszélt az MNO-nak, hogy ő két dolgot tekint a közösség kulcsfogalmának, a befogadást és a növekedést. Mindkettőnek több rétege van ugyanis, a befogadás alatt például érthető egymás befogadása, a kollégiumi személyzet befogadása, Isten befogadása. A növekedés kapcsán pedig azt jegyzi meg, hogy az intézetben növekedhet a diákok ismerete az elsajátított tantárgyaikban és egymás szokásaiban, kultúrájában, illetve Isten ismeretében is.

(megjelent a Magyar Nemzet Online-on 2016. november 4-én.)

Kövess minket Facebookon!

Instagramon is ott vagyunk!