Roma származású magyar állampolgár vagyok, és így érzem magam otthon is. Zenész családban felnőve azt tapasztaltam, hogy szüleim az emberi kapcsolataikat nem a származás, hanem az emberi értékek alapján alakítják ki. Így a környezetemben mindig is jelen voltak a roma származású, a nem roma származású, vagy esetleg más etnikumhoz tartozó emberek.
A világ egyik legtermészetesebb ténye számomra az, hogy cigány vagyok. Cigány vagyok itthon, cigány voltam a középiskolában, cigány vagyok az egyetemen, és a jövőben sem fogom engedni, hogy ez a hozzáállás és általános közérzet ne változzon, és hogy egy percig se érezzem azt, hogy cigányságommal kevesebb vagyok másoknál.
Milyen érzés romaként nem romákkal együtt élni? Véleményem szerint ezen kérdésen már sok ember társam elgondolkodott, romák és nem romák egyaránt.
Óvodában nem éreztem semmilyen különbséget magam és társaim között. Mindenki játszott mindenkivel, de az én legjobb barátom mégis csak az egyetlen, úgymond “más” kisgyerek lett. Édesapja arab volt, édesanyja magyar. De ez akkor nem volt tudatos választás bennünk.
Lassan húsz év. Igen, lassan húsz éves vagyok. És cigány. Ez idő alatt kaptam hideget, meleget. Sikerült mindent meg tapasztalnom, amit etnikai megkülönböztetés alatt értenek az emberek.
Magyarországon számos kisebbség él, de mégis a roma etnikummal kapcsolatosan alakultak ki leginkább sztereotip állítások és előítéletek, illetve a velük való együttélésből származik a legtöbb konfliktus.
Számomra elsősorban újdonságot jelent romákkal együtt élni. Mókát, kacagást. Nagyon kedves mindenki. Én igazából nem érzek ilyen kettéosztást a RefoRom hallgatóiból álló társaságban, hogy romák, nem romák.
Baranya megyében nőttem fel, egy Gilvánfa nevű faluban. A szomszédos településre, Magyarmecskére jártam általános iskolába, ahol cigányok és nem cigányok egy helyen tanultunk. Ott nem volt kérdés az előítélet, vagy lehet, hogy csak nem vettem észre. Amikor középiskolába kerültem Pécsre, olyan volt, mint ha kikerültem volna a nagyvilágba. Tovább
Egy alföldi kis faluban nőttem fel, ahol jelentős számú cigány kisebbség él. A helyi általános iskolában jártam ki a nyolc osztályt, ahol mindig voltak cigány osztálytársaim is. Így természetessé vált számomra a cigányokkal való közösség. Ráadásul, az Árpád utcával – amely utcáról köztudott, hogy zömében cigányok lakta – párhuzamos utcában lakunk, így számos alkalommal közös volt az utam velük az iskolából hazafelé. Tehát nem csak hogy természetessé vált számomra a velük való közösség, de barátokká is váltunk ennek köszönhetően.
Bár most nem élek a RefoRom kollégiumában, de örömmel gondolok vissza rá, hiszen otthonként tekintek rá a mai napig. Hiszem, hogy otthonná egy helyet az ott élő emberek teszik.
