„Magam mondom el” – tudományos konferenciát szervezett a RefoRom

By 2019-05-06aktuális

Ezzel a címmel szervezte meg a Roma Szakkollégiumok Országos Tudományos és Ismeretterjesztő Konferenciáját a Budapesti Református Cigány Szakkollégium a szegedi Gál Ferenc Főiskolán, a VEKOP-7.4.1-16-2016-00002 projekt keretében.

A RefoRom már első, 2016/2017-es tanévében megjelent a tudományos élet horizontján, amikor a Károli Gáspár Református Egyetemen szervezett konferenciát az identitás témakörében („Ti már nem is vagytok igazi cigányok”). Akkor főleg komoly kutatói múlttal rendelkezők adtak elő, két évvel később viszont egyetlen kivétellel a hallgatókon volt a sor, hogy számot adjanak tanulmányaik egy-egy részletéről.

Ahogyan a RefoRom igazgatója, Káli-Horváth Kálmán kiemelte, a konferencia címe is erre utalt, hiszen ki lehetne hitelesebb felhívni a figyelmet a cigányság sorskérdéseire, mint a roma szakkollégiumok tagjai, akik közül a legtöbben hátrányos helyzetből jutottak el az egyetemig, és jelentenek példát sok ezer fiatal számára?

Az eseményen a reforomosokon kívül előadtak a Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Szegedi Keresztyén Roma Szakkollégium tagjai (a két intézmény társszervezői szerepet is betöltött), valamint a debreceni Lippai Balázs Roma Szakkollégium és a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói is.

„Önök a legjobb példái annak, hogy ha mindenki megtalálja az egyéni célját, és ehhez megvan a küzdeni akarás, akkor semmi sem lehetetlen” – mondta a konferencia megnyitóján dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, aki felhívta a figyelmet a kontinensen egyedülálló kezdeményezésnek számító cigány szakkollégiumok hálózatára.

A Gál Ferenc főiskola rektora, Ft. Dr. Kozma Gábor üdvözölte, hogy az intézmény olyan eseménynek adhat helyet, amely remekül tükrözi a kilencven évvel ezelőtti alapításkor kitűzött célt: a tudomány és a hit egyesítését. Jelenleg csaknem hatvan roma és nem roma fiatal él és tanul református cigány szakkollégiumokban, közülük néhányan vállalták, hogy ismertetik egyetemi/főiskolai kutatásaikat, vagy tartanak ismeretterjesztő előadást egy adott témakörben.

Dr. Heltai János Imre (adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem) a Tiszavasváriban évek óta zajló, transzlingválást vizsgáló kutatásáról tartott előadása után a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumból hat fiatal prezentációját hallgathattuk meg. Sztojka Szabina (Károli Gáspár Református Egyetem) A fekete felszabadítás teológia és a cigányság: Lehet cigány Jézus címmel tartott előadást, Orsós János Róbert (Eötvös Loránd Tudományegyetem) pedig a 18-19. századi roma reprezentáció/önreprezentáció kérdéskörét feszegette A cigányok a magyar irodalom horizontján felütésű előadásában.

Rostás Gusztáv (Semmelweis Egyetem) a cukorbetegség – mint a cigányságot kiemelten veszélyeztető betegség – társadalmi vetületéről beszélt, melyet követően Rontó Zsanett (Eötvös Loránd Tudományegyetem) a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházakban végzett, betegelégedettséget befolyásoló tényezőket elemző kutatásának eredményeit prezentálta. Bangó Henrietta (Eötvös Loránd Tudományegyetem) a magáncsőd részleteibe vezette be a hallgatóságot, Laboda Georgina (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) pedig a belgiumi német közösség életét mutatta be.

Szegeden a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium – és a Debreceni Egyetem – három hallgatója adott elő: Rostás Melinda előadásában a méhnyakrák szűrés jelentőségét emelti ki a hátrányos helyzetű településeken, Váradi Lucia a magyar családtámogatási rendszer elemeit mutatta be, Balogh Ádám pedig az egyik észak-magyarországi szegregátumban, hátrányos helyzetű fiatalok között végzett kutatásának eredményeiről számolt be.

A négyfős szakmai zsűri (dr. Lakatos Szilvia adjunktus, Pécsi Tudományegyetem; Hajnáczky Tamás kisebbségpolitkai szakértő, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referense; Solymosi József Bonifác népegészségügyi szakértő; Topolánszky Ákos, lelkész) a református szakkollégisták közül Rontó Zsanett előadását tartotta a legjobbnak, aki ezzel a harmadik helyet érdemelte ki, míg Laboda Georgina a közönség díjában részesült.

A konferencia első helyezettje Maszlag Fanni lett (Szent Miklós Görögkatolikus Szakkollégium), A roma nők három generációjának identitásmintái című előadásával, a második helyért járó elismerést Jáki Tamás (Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium) vihette haza – ő a Társadalmi csoportok kedvességének és kompetenciájának sztereotípiakutatása az orvostanhallgatók körében címet viselő prezentációjáért.

Az esemény helyezést el nem ért előadóit elismerő oklevéllel jutalmazta a zsűri.

Dezső Attila

További képek:

Kövess minket Facebookon!

Instagramon is ott vagyunk!