Nagy Richárd Tihamér: Pál apostol életútja

By 2020-05-18aktuális

 Szakkollégistánk Pál apostol életéről írt.

Számomra fontos tanításai:

  • Alázatosság
  • Szolga-szív
  • Sértetlenség. Soha nem habozott az Igét prédikálni, függetlenül attól, hogy milyen következményekkel jár.
  • Elkötelezett. Az Isten Igéjének tanítására szentelték, tekintet nélkül a helyszínre.
  • Mindenkit tanított, mind a zsidókat, mind a pogányokat.
  • Könyörületes. Szív volt az elveszett emberek Krisztushoz juttatásához.
  • A Spirit-Led nem vezette saját gondolatait és terveit.
  • Rettenthetetlen; teljes bizalom Istenben.
  • Lélekkel. Hallgatta a Szentlélek belső felszólításait.
  • Hűséges. Megfelelő kilátással volt az életre és a halálra, és kitartott.
  • Látomásos: Elhagyhatja ezt a földet, tudván, hogy mindent megtett, amit meg tudott tenni, sajnálatának nélkül.
  • Szenvedélyes. Soha nem tartott vissza semmit. Az emberek megkapják a jó hír 100% -át.
  • Pásztor. Gondoskodott és befektetett az emberekbe.
  • Juhász-fejlesztő.
  • Megértette a spirituális hadviselés valóságát.
  • Gondoskodott a templomról, és azt akarta, hogy védjék őket a gonosz ellen.
  • Nem kapzsi, sőt nem is érdekli a világ gazdagsága.
  • Szorgalmas légy; nem lusta.
  • Felelős.
  • Adás.
  • Imádkozás.

Írásom főszereplője nem találta méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében. Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Az így felelt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!” Az élmény hatása alatt Pál megtért, és a keresztyénség nagy térítő apostola lett.

Származásával összhangban áll mozgékony szelleme. Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Ismerte a pogány kultúrákat és a kezdődő gnózist. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban gyökerezett. Bizonyításmódja és Szentírás-értelmezése teljesen rabbinisztikus jellegű. Mindazonáltal a rabbinizmus nem volt teológiai gondolkodásának egyetlen tényezője. Ahogyan fölfogja a törvényt és a történelmet, az az apokaliptika hatásáról árulkodik. Gondolkodásának történeti beállítottsága és abszolút Isten-felfogása tipikus zsidónak mutatja.

Így helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett – így fogalmazta meg egyszer később az igehirdetés máig érvényes programját. Tökéletes szinten birtokolta a teológiai érvelés képességét. Úgy beszélt, mint környezetének vándor tanítói, himnikus nyelven magasztalta Isten nagy tetteit, de a korinthusi kikötőmunkások nyelvét is ismerte. Leveleiben vannak bensőséges helyek az egyházközség megnyerésére. Van bennük szeretetreméltó kedvesség, amikor ott kér, ahol követelhetne, hogy egy szökött rabszolga részére lehetővé tegye a büntetlen visszatérést.

Megtervezett útvonalán végigjárta Kisázsiát, Makedóniát és Acháját. Az egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. Ő maga ritkán keresztelt. Valami tovább űzte őt, mert az igehirdetést érezte küldetésének. Mint minden nép apostola a birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta. A nagyvárosokat választotta ki az egyes tájak középpontjaként, és remélte, hogy maguk a megtértek viszik tovább az evangéliumot. Ez a nagy igyekezet csak abból a várakozásból érthető teljesen, amely a korai kereszténységet eltöltötte. Mint a jövendő hírnök minden népet el akart érni.

Leveleiből és az Apostolok Cselekedeteiből kivehetjük, hányféle megterhelésnek volt kitéve Pál tevékenysége közben. Először is ott voltak azok a veszedelmek és fáradozások, amelyek az antik világban az ilyen hosszú szárazföldi (többnyire gyalogos) és tengeri utazásokkal jártak. Pál keze munkájával maga kereste meg a megélhetését. Csak a filippibeliektől fogadott el támogatást.

Az egyházközségekről nem szabad valami nagyot elképzelnünk. Általában kis csoportok voltak, többnyire az alacsony szociális szintekről jött tagokkal (rabszolgák, kikötői munkások stb.).

Életműve számára a legveszélyesebb fenyegetések magukból a keresztyén egyházközségekből jöttek. Galáciai, filippibeli és korinthusi ellenfeleinek vallástörténeti besorolása nagyon nehéz, csak a levelekben lévő utalásokból lehet rájuk következtetni. Nincs kizárva, hogy idővel Pál is megértette őket. Valószínűleg mindnyájan gnosztikus szektákhoz tartoztak. Jellemző volt ezekre a csoportokra a világtól elforduló lélek-kultusz, amely a jelenben birtokolni vélte az üdvösség tökéletességét, s a szentségeket mágikus módon értelmezte. A keresztény élet történetiségét nem látták. Számukra az üdvösség a léleknek egy bizonyos égi lét számára való fölszabadulását jelentette, nem pedig az egész embernek és a világnak a megváltását.

A kereszténység Törvény alá hajtásának veszélye ellen alig felülmúlható élességgel védelmezte Pál evangéliumát. Visszanyúl a zsidó ellenfeleivel kapcsolatos korábbi tapasztalataira. Számára magától értetődik, hogy a hitnek meg kell valósulnia egy szeretettől meghatározott életben. Ott azonban, ahol az Isten előtti megigazulás alapjául az emberi teljesítményt teszik meg, Krisztushoz való hűtlenséget látott. Az ember nemcsak akkor fordul el Istentől, ha bűnt követ el, hanem akkor is, ha jámbor tettekkel akarja helyzetét Isten előtt biztosítani. Akkor még a látszólag jámbor is, „testi módon” él, azaz önközpontúan és evilági módon, Istentől elzárkózva. Hinni annyi, mint radikálisan komolyan venni azt, hogy az élet értelmét csak Isten tudja megadni, és Jézusban végérvényesen meg is adta. A Törvény teljesítése nem képes életet adni. A Törvény azért jött, hogy Krisztushoz vezessen, mint pedagógus. A keresztyén Istennek kiskorú fia, kiskorú leánya, és ezért a Törvény minden szolgaságától szabad. Pál szerint az Egyházban megvalósult a szabadság alapformája.

Korinthusból írta Pál legjelentősebb levelét a római egyházközséghez. Fordulópontot rögzít: Pál a birodalom keleti felében lezártnak tekinti a missziót, Rómán keresztül tovább akar menni, hogy Hispániát térítse. A levél mindent összefoglal, ami a két évtizedben teológiailag kiérett benne. Kiegyensúlyozottan kifejti evangéliumát: a megigazulás egyedül csak a hitből van, a Törvény, a bűn és a halál alól való szabadság Isten műve Jézus Krisztusban. Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el. A ,,választott nép” sorsa felől föltett kérdés az evangéliumnak megfelelő választ kap: ,,Isten minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön”.

Pál fölemészti magát ,,az ige terjesztésében”. A gyenge és beteges ember mintegy hatezer, fáradságosan megjárt kilométer után végigtekint az Úr keresztútjának követésében eltelt életén, és így könnyít szíve terhén:

,,Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünket. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig. — Krisztus szolgái (mások)? Én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam életveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam a folyóvizeken, veszélyben a pogányok között; veszélyben városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. Fáradtam, gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam, és nem volt mit fölvennem.”

Egy régi legenda szól arról, hogy azon a helyen, ahol szent feje a földre hullt, három forrás fakadt. Mély értelmű jelképe ez annak az élet-folyamnak, amely Pálon át a világba áradt.

Nagy Richárd Tihamér

Források: Katolikus Lexikon, Pápai Missziós Művek

Kövess minket Facebookon!

Instagramon is ott vagyunk!