Az önszerveződés iskolapéldája

Nemrég elbúcsúztattuk a RefoRom első házaspárját, Víg Erikát és Víg Miklóst, akik ezzel együtt intézményünk első alumni tagjai lettek.

Mindig nagyszerű látni, amikor a hallgatók – a szakkollégium nyújtotta lehetőségeken túl – saját maguk kezébe veszik az irányítást, és programokat szerveznek egymásnak. Születésnapok, kirándulások – az elmúlt két év során rengeteg ilyen spontán szerveződés történt a RefoRom falain belül, és azokon túl is, május utolsó kedd estéje viszont a találkozás öröme mellett egy kicsit szomorú is volt.

Víg Erika és Víg Miklós baptista teológushallgatók, akik a kezdetek óta a szakkollégium tagjai, az elmúlt két év során pedig nagyon sokat tettek azért, hogy a közösség mindenki számára építő legyen. Távozásuknak azonban fontos oka van: a tatárszentgyörgyi cigánymisszióban régóta áldásos szolgálatot végeznek, mostantól pedig teljes erőbedobással erre kívánnak koncentrálni.

A házaspárnak a RefoRom hallgatói szendvicsekkel, süteményekkel és üdítőkkel készültek, Erika és Miklós pedig természetesen meghatódottsággal vegyes hálával köszönték meg a meglepetést és a támogatást.

A szakkollégium lelkésze, Topolánszky Ákos igei köszöntőjében soha nem lankadó lelkesedést kívánt nekik szolgálatukhoz, Káli-Horváth Kálmán, a RefoRom igazgatója pedig azt mondta, hogy bár hivatalosan búcsúznak az intézménytől, a jövőben bátran dörömböljenek annak ajtaján – hiszen ha fizikailag éppen zárva is lesz, mindig nyitva áll majd előttük.

Erika és Miklós, Isten áldja további életeteket és szolgálatotokat!

Dezső Attila

Kövess minket Facebookon!

Instagramon is ott vagyunk!

Skip to content